Erdőbénye, Kossuth út 38.
A közösség zavartalan élete csak úgy biztosítható, ha mindenki betartja az együttélés írott és íratlan szabályait, felelősséget érez társai, az IKSZT munkatársai és a hely iránt, tisztában van jogaival, ismeri és teljesíti kötelességeit. A Házirend ismerete és betartása az épületben tartózkodók kötelessége.
Az IKSZT-t a nyitvatartási idő alatt látogathatják az érdeklődők, szolgáltatásait térítésmentesen és szabadon vehetik igénybe a látogatók.
A látogatók viselkedésükkel (hangos beszéd, egyéb zajkeltés) nem zavarhatják egymás munkáját és tevékenységét. Nem megfelelő magatartás esetén, amennyiben ez figyelmeztetés után sem szűnik meg, a rendbontónak el kell hagynia az épületet.
Az IKSZT-ben tartott rendezvények, eszközkarbantartások idejére az IKSZT munkatárs korlátozhatja a szolgáltatásait, melyről idejében és megfelelő módon értesíti a látogatókat.
Tilos feliratokat, hirdetményeket az épület külső és belső falain, ajtóin és bármilyen felületén elhelyezni. Az intézményben tartott programok, rendezvények plakátjai, hirdetései az erre a helyre elhelyezett információs táblára kerülnek fel. Szórólapok elhelyezésére kizárólag az információs pultnál van lehetőség.
Az IKSZT épületében tilos a dohányzás, tilos járművet és állatot behozni. Dohányozni csak az arra kijelölt helyen szabad és 18 éves kor alatt nem megengedett.
Az IKSZT termei bérbe adhatók, a rendezvény kezdete előtt egy héttel a fenntartóval és az IKSZT munkatársával történő előzetes bejelentés, egyeztetés és bérleti szerződés aláírása alapján. A látogatók a bérelt helyiségekben folyó programokat, rendezvényeket nem zavarhatják.
A helységek bérleti díjai:
Előtér | 2. 500 Ft/ óra |
---|---|
Nagyterem | 50. 000 Ft/ alkalom |
Galéria | 10.000 Ft/ alkalom |
Klubhelyiség | 2. 500 Ft/ alkalom |
A Házirendben megfogalmazott elvárásokat megszegő, azokat figyelmen kívül hagyó látogatókat az IKSZT munkatársa kizárja a szolgáltatásból.
A látogató köteles:
· tiszteletet és kulturált magatartás tanúsítani az épületben tartózkodó látogatókkal és az IKSZT dolgozóival szemben;
· megóvni saját és társai testi épségét és egészségét;
· elfogadni és betartani az IKSZT munkatársainak a működésre vonatkozó utasításait kéréseit;
· baleset, illetve baleset veszélyének észlelése esetén értesíteni az IKSZT jelenlévő munkatársát;
· tisztán, ápoltan, mások számára nem zavaró személyi higiéniával rendelkezni;
· jelezni bármilyen hiányosság, rendellenesség, műszaki hiba észlelését az IKSZT munkatársnak, aki megoldja, vagy az illetékes személynek továbbítja a problémát;
· megóvni és megőrizni az épület külső-belső tereinek, kiszolgáló- és mellékhelyiségei állagát.
A látogató felelős:
· az IKSZT külső és belső tereinek rendjéért, tisztaságáért, biztonságáért;
· az épület termeiben található eszközök és egymás tulajdonának megóvásáért.
· A programok zavartalan lebonyolításához szükséges nyugalmat a látogatók kötelesek tiszteletben tartani, és a jelenlévő IKSZT munkatárs, valamint a programszervezők erre vonatkozó kéréseit figyelembe venni.
· A szervezett programok ideje alatt a teremhasználatra vonatkozó szabályokat az IKSZT munkatárs a programokhoz igazodva korlátozhatja, amit az információs táblára kihelyezett tájékoztatóval jelez a látogatók felé.
Könyvtár, eMagyarország Pont, ifjúsági információs pont helyiségei
Az IKSZT szolgáltatásjegyzéke
Megnevezés | Ár |
---|---|
Internet használat | 100 Ft/ megkezdett óra |
Fénymásolás, nyomtatás | |
A/4 egyoldalas fekete - fehér | 20 Ft/ oldal |
A/4 kétoldalas fekete - fehér | 30 Ft/ oldal |
Színes nyomtatás a színtartalomtól függően | 100-200 Ft/ oldal |
Szkennelés | 20 Ft/ oldal |
Fax | 270 Ft/ oldal |
Civil szervezetek terme
· A programok bonyolításakor igénybe vett helyiségek, azok bútorzata és a használt technikai eszközök használatáért a látogató (szervező) anyagi felelősséggel tartozik, az esetlegesen okozott kárt köteles megtéríteni. A program befejezésekor ügyelni kell a használt technikai eszközök áramtalanítására, a villany lekapcsolására, az ablakok és ajtók becsukására, a kulcs átadására az IKSZT munkatársnak.
A számítógépet használati szabályok
ü A számítógépeken csak jogtiszta programok használhatók. Még átmenetileg sem telepíthetők olyan programok, amelyek használatát vagy másolását jogszabályok tiltják. (Az egyes számítástechnikai folyóiratok CD mellékletein megjelent szabadon felhasználható programok nem tartoznak ebbe a kategóriába.)
ü Interneten is találhatók olyan programok (játékok is), amelyek másolását a törvény tiltja. Ezek letöltése nem engedélyezett.